Megint egy megfejthetetlen kérdés..
Ma eszembe jutott megint egy megfejthetetlen kérdés, megéri koldulni?
Az egész onnan jött, hogy ippen a Népligetben ültem az 1-es megállójában, mikor észrevettem, hogy emberünk megérkezett a "munkahelyére". Bár azt hiszem nyugodtan mondhatom rá, hogy munkahely, mert akármikor erre jövök nap közben, látom őt dolgozni, gyüjtögetni. HA jól emlékszem egy bordós felsőt visel, ami már magában elég feltünő, de ami erre a sorsra készítette az az, hogy a bal lába hiányzik szegénynek. Tehát elég könnyen meg lehet ismerni.
"itt gyorsan megjegyezném, hogy totál kész amit a mozgássérülteknek el kell viselni a közlekedésben. Emberünknek (továbbiakban Mr H.) egy lábbal és 2 (a közlekedésben segítő, de lépcsőzésre elég alkalmatlan) bottal kell felkűzdenie magát mindenhova, ha pedig esetleg van a lépcsőn felsegítő gép, az áltlában le van lakatolva vagy üzemképtelen"
Szóval, 5 percet vártam a villamosra és hát néztem miként halad. A következő összegek ütötték a markát:
(ami nem papír volt azt 100asnak számoltam, persze lehet hogy csak egy 50-es, de nem hiszem)
Kapott 1db 200-as és 4db fém pínzt. Tehát mondjuk 600 Ftot. Kis kalkulálás:
Tegyük fel, hogy most szerencsés volt, és számoljuk azzal, hogy 10percben csak 500Ftot szed össze... (Meg aztán az is lehet, hogy aki mozgássérült az több embert adakozásra késztet mint aki másnaposan vagy éppen öltönyben áll ott.)
500 * 6 = 3.000 / óra
Ha mondjuk Mr. H. egy nem olyan nagyon megeröltető 4 órát dolgozik per nap, akkor ez így fest:
4 * 3.000 = 12.000 / nap
Tegyük fel, hogy van sok más dolga is, így dolgozzon csak heti 4 napot, nem tudom, hogy mikor érdemes koldulni, biztos van rá valami statisztikájuk vagy tapasztalatuk :)
4 * 12.000 = 48.000 / hét ; 4 * 48.000 = 192.000 / hó
Tehát Mr. H. keresete: Mennnyiii? 192.000 Ft?!?! adómentesen... lehetséges ez? Pedig elég minimállal számoltam. Plusz mondjuk a munkanélküli segély, egy darabig.
Legközelebb látom esküszöm rááldozok 200Ftot, hogy kiderítsem mi az ő véleménye a kalkulációmról :)
ehh :)
Békakisfiú a szülei elé áll, és megkérdi:Apuuu, Anyuuu, hogy születik a kisbéka?
Békaapuka: - Ö öö ööö..., ....hááát a gólya hozza.
Békaanyuka: - Gratulálok! Jó, hogy nem egyből a vérfarkas!!!
Warcraft, World of Warcraft
Hát tudom, hogy ez egy kis kockulás, de imádom ezeket a videókat és hát gondoltam utánuk megyek és felteszem őket időrendben.. Hangulatosak, szépek ééés aki otthon van ebben a történetben - már szinte történelemben - az tudja, hogy mekkora munka, sztori és világ áll ezen kis videók hátterében..
Lay back and enjoy!
Lore 1:
Lore 2:
Lore 3:
Lore 4:
Lore 5:
Lore 6:
Lore 7:
Lore 8:
Lore 9:
Lore 10:
Lore 11:
Lore 12:
Zozi vs. Imi
Megint csak squash téma. Zozi végre visszaszállt a terembe és a már megszerzett tapasztalaival szinte berobbant a pályára. Persze azért meglátszik, hogy kihagyott majd fél évet, mert anno gameket is simán tudott nyerni ellenem, de most még csak pár szett sikerült neki. Azért nem mondom, hogy ez semmi, mert kifotottam a tüdőm és szétizzadtam magam, mire sikerült bedobatnom vele a törülközőt. Csak annyi, hogy a 60perc alatt 14 szettet nyomtunk le úgy, hogy kb összesen 5 percet pihentünk és ez egy pontozásban viszonylag könnyű győzelemnek tűnhet, de a játék pörgése és irama mellett már előre félek mikor kell beszámolnom az első elvesztett játékról a visszatérő Zoliharcos ellen :) Várom már amúgy, imádom, ha van kihívás! :PMég mindig senki nem akar játszani jönni? Kéne indítanom egy partnerkereső részt... Lenne érdeklődés? Nyemtom...
Dark Knigh trailer.. seeeeee
Na végre sikerült rátenni a mancsom a következő kis gyöngyszemre :) Ebből is látszik, hogy micsoda kreativitáshoz vezethet, ha az ember unatkozik :) A videó és hang összerakásáért (és azért, hogy csak most sikerült megkapni) pedig Ő a felelős. Szerintem vicces :P
A Hidralisk halála :)
Öcsém nagyon várja már a Starcraft 2-t.. mondom nagyon..
squash
Az jutott eszembe, hogy mostantól fel kéne jegyeznem a squash eredményeimet :D Az a baj, hogy nem is emlékszem másra már csak arra, hogy Kriszt elpicsáztam :) :P De a héten lesz két meccs is, majd meglássuk.
Mellette:
- Imádom, pörgős, szeretek nyerni, megmozgat, nem tudom megunni
Ellene:
- a csuklóm és a jobb bokám jelenlegi állapota, nem olcsó (csak ha jókor mész :P)
Ha valaki keres squash partnert, szóljon. Szívesen kipróbálom magam mások ellen vagy csak "pötyögünk" ha nincs partnered edzeni.
Momentán Társulat
Már nemsokárra kezdődik végre, nekem már van "rendelésem" jegyekre :D
Pl. ezért:
OLIMPIA RAP
Kettő Nulla Nulla Nyolc, a láng a görögöktől elindult,
Londonban a sok tibeti, megpróbálta eloltani,
Párizsban is állt a bál, nem jutott át Monmartre-nál
Tiltakoztak a pacifisták... Bojkottáljuk az Olimpiát!
Mit kíván a Tibeti Nemzet, Tibeti Nemzeti Hip-Hop rappet!
Kihúztátok a Tibeti gyufát! Ide nekünk a Csomolungmát!
DJ Lama, DJ Monxipoxy, DJ Everest
A Kínai Népköztársaság, titeket kirekeszt...
Fuck off Olimpia
Rulez Autonómia
Human Tetris
Jaaj, az Ő oldalán láttam egy Japán távcsöves foci paródiát, amiről eszembe jutott ez a régi klasszikus. Igen, a cím sokat sejtet... :P
Egy ismerős blogján találtam... KIWI
Innen
No Comment
Home sweet home
Ha az ember 2 hét szabira megy nem is tudhatja előre, hogy milyen meglepetésekkel, kihívásokkal kell találkoznia. Az én esetemben pár:
- több mint 950 új beérkezett e-mail (kb 2-3 óra meg-megszakított olvasással utolértem magam)
- a Windows megőrül, hogy "Úristen2heteNemFrissítettedAzAVG-tMeghalokVégeAVilágnak"
- a szobám ki lett festve (szerencsére a színek maradtak a régiben)
- a hétvégén házibulit tartunk öcsémmel (persze nem tőle tudom, hanem egy haverjától.. lehet nem is vagyok meghívva? :/ )
- két heti szennyes kimosásának organizálása és a logiszika megtervezése a szárítóig
- a szobafestés által átrendeződött szoba
pl.: *lekiáltok az emeletről*
Én: - Hol a teló és a hosszabbító?
Apu: - Honnan tudjam?
Én: - Nem ti tettétek el?
Apu: - Nem!
Én: -...
*elindulok vissza a szobámba*
Apu: - Ja, az ágy alatt!
Én: -...
Végre pihi
Na most szabi, majd jövök! Élmények, képek várhatóak valamikor.. majd :)
I (L) plakát :)
Az ember, akinek sikerült az élet!
Ma találkoztam Andrással. Mentünk mozizni és a következő párbeszéd zajlott le köztünk:
A: - Kovi féltékenykedik, hogy mostanában sokat mozizunk együtt. Azt mondja csak azért barátkozom veled, mert ingyen be tudsz vinni.
I: - Erre te?
A: - Hát, hogy persze! Vele meg azért, mert van medencéje és intézett Forma 1 belépőket.
I: - És akkor a Zsolttal minek barátkozol?
A: - Ő tud ingyen McDonald's kaját hozni..
I: - És te mire vagy jó nekünk?
A: - Ki tudlak hozni a börtönből!
I: - XD XD XD XD XD
Szerencse-kártya
Ingyen szabadulhat a börtönből!
Ezt a kártyát felhasználásig megtarthatod, vagy eladhatod
Zoo
Tegnap hosszú idő után újra bebarangoltuk az állatkertet. Nagyjából mindent meglestünk és ez kb 3 óránkba került. A belépő szerintem elég baráti, ha jól emlékszem (igen.. tegnap óta elfelejtettem a pontos összeget :P) 1600 vagy 1700 HUF.
Persze megint az történt, mint mindig mikor én is megyek.. a főemlőseink nagy része kitikkadva hevert a bokorba, képtelenül bárminemű mozgásra és alig lehetett megpillantani belőle egy darabkát. De ezekért az apró csalódásokért bőven kárpótolt pár igen gyönyörű állat, pl a jeges- és barnamedve aktívitása. Gyönyörű, félelmetes, erős, barátságos.. nem is tudom mit használnék legszivesebben, mint jelzőjüket. Talán.. Félelmetesen gyönyörű ez az erőt és mégis barátságosságos sugárzó állat :)
Amit még megemlítek az a Pálmaház és az alatta helyet foglaló Akvárium. Előbbi engem nagyon megfogott és nem jártam még így, ilyen közel állatkerti álltokhoz, utóbbi pedig szépen fel lett újítva és szerintem még ennél szebb is lehet, ha vannak vele terveik. Itt is volt egy kellemes élmény: medúzák + UV fény = fantasztikus látvány
A végére azért jól elfáradtunk, de mindenkinek ajánlom, ha nincs vamalmi fantasztukusan jó programja, szakítson időt egy állatkerti sétára.
Képekért klikkˇˇ
Lassan szabiii..ii..i
Valószínüleg csak korlátozottan leszek elérhető telón és még kevésbé neten.
Van már forgatókönyvem is a napjaimra :D remélem minden a terv szerint alakul :P
07.25. 18.40: Indul a buszom Balcsira, megyek Dórihoz.
07.28. reggel: Át volnattal Balatonalmádira http://www.zimmerinfo.hu/almadi/edit/hu.htm, leszünk rá 8-an, remélem sztárabb lesz mint a tavalyi
Tervek Almádira (és környékére):
http://www.balatonibob.hu/
http://www.annagora.com/
és tervezek egy tihanyi város látogatást is
08.03. reggel: Vissza vonattal Keszthelyre, majd Alsópáhokra.
08.10. reggel: Haza
08.11. reggel: gogo meló :/
too much information
Valahol félúton Győr és Sopron között a vasárnapi napsütésben megálltunk egy benzinkútnál káfféra és élvezni a napsütést, mikor sikerült elkapnunk egy csodálatos monológot az egyik pincérnőtől:
P: - Hát a csöcseim lejjebb vannak mint a hájam!
Mondanom sem kell, hogy a fejemben a tengerpartos-napozós-lábáztatós képet egy másik váltotta fel.. Miért vizualizál egyből az agyam a megkérdezésem nélkül..
Ez amúgy tényleg fura kút volt, mert a kávé közbe, és a koncentrávióm másfele irányítása alatt megjelent két bőrszerkós mocis 120 kilós fater, végigmérték a csajokat - olyan igazi mocis nézéssel - majd előkapták a hosszú vékony Pall Mall-t és rápöffentettek. Hol vannak már azok a kemény mezitlábas Sophi-k?
ilyen volt
A szombati napra sikerült meglátogatnunk a Volt fesztivált. A terv a következő volt:
17:30 – Animal Canibals
19:00 – 30Y
20:00 – Für Anikó és a Jamie és a Hrutka zenekar: Nőstényálom vendég: Geszti Péter
20:00 – Ladánybene 27
22:30 – Váradi Roma Café
23:00 – The Offspring
00:00 – Péterfy Bori & Love Band
Lekocsikáztunk, becsekkoltunk a szállásra - ez az előnye, ha az ember melózik rendesen és igényli a kényelmet egy bulis este után - kihagyva a sátrazást. Hamar elindultunk körülnézni a környéken és be is ültünk egy fincsi kis ebédre, majd busszal a helyszínre. Szegény Canibálokat már csak éppen távolrol hallottuk, kicsit később értünk oda mint gondoltunk. Volt ott minden és mindenki :) Candy full rózsaszínben, műkörmökkel és miniben Tomi csak úgy emosan félig lila hajjal. Tehát a helyszínen minden "belefért", mindenki "elfért". Sajnálom picit, hogy nem olyan napot találtunk el, ami zeneileg jobban érdekelt, de egész jót lazítottunk a Ladánybene koncerten. Azért halál, hogy az ilyen fesztiválokon sosincs megoldva pár alapvető dolog rendesen: kaja, WC, pia. A végére igencsak kaja és pia szűkében voltunk már és a WC-k is csak 20perc sorbanállással voltak megközelíthetők szóval úgy voltunk vele, hogy az Offspringbe még belehallgatunk, bár senkinek nem a kedvence. Hát amit ott volt.. Lehet csak az én tolerancia szintem alacsonyabb az évek folyamán, de nem értem meg, miért a koncert előtt 1 percel kell embereknek kitalálni, hogy ők most átgázolnak a tömegen mindenkit lökdösve. Egy darabig még tűrtem és magamban puffogtam, hogy faffom.. itt állunk már 10 perce, mindenki kiváncsi, érdeklődő, erre pár seggarc kilöki a nehezen megszerzett söröm felét.. na ekkor lökték fel majdnem barátnőm és haveromra nézve láttam, hogy nála is elszakadt a cérna :) gyorsan arrébbtettünk pár srácot a közelben és kivonultunk a taxikig. Útközben szidtuk a rendszert - a fesztiválét :P - és sajnálkoztunk, hogy annyira elment a kedvünk, hogy a Borit már nem várjuk meg. A szállás várt, egyből jobb kedvem lett :) De aztán eljött a hajnal és a fesztiválos kaják-piák hascsavaró ébresztése. Persze.. újra elmennék, picit erről is szól :)
És persze az elengedhetetlen képek, hogy ott Voltunk:
valahogy nincs szerencsém
Valahogy nincs mostanába szerencsém a taxisokkal. A mai taxis élményem kicsit érdekesre sikeredett:
1. Emberünk lefékez előttem (telón rendeltem)és texasi cowboyként rágcsál egy fogpiszkálót a lenyitott alakon kikönyökölve. Itt már éreztem, hogy gondok lesznek, valószínűleg Chuck Norris lelki társába futottam.
2. Szokásomhoz híven megkérdeztem, hogy az én nevemre jött é a taxi, amire egy bólintást kaptam és a taxióra elindítását. Itt finoman megjegyeztem, szánalmas életemet féltve, hogy ha már úgyis arra jár a keze, akkor áttekerhetné 5ős tarifára, miután beültem. Leolvastam a fejéröl a megvetést, hogy meg akarom rövidíteni kilóméterenként XFt-al. Az aranykártya felmutatása után átállította.
3. Kb 5 perc út után (amit 90es átlagsebességgel tettünk meg) a hirtelen kigyorsulások és fékezések közepette szarrá dudált egy nagy T betűs kislányt. Azt hiszem nem tudott 4mp alatt 100ra gyorulni tőle.
4. Erre az esetre még 5 percel minket szisszentett le egy nem olyan kicsi RO országjelzésű kamijjjon, miután szökkelő gazella módjára hirtelen bevágtunk elé.
5. Mit ad ég ezzel még nem volt vége, kedvenc akció hősöm az előbbire még 2 percre letekeri a jobb első ablakot ablakot (én már kiváncsian várom mi lesz) és kiüvölt:
- Jön már a mentő? ... kinézek én is, erre nem valami papát látok elütve :(
(a mentővel találkoztunk kb 20mp után, remélem nem lett nagy baj) :/
6. Ezek után "már a cél egyenesben" a 2szer 2 sávos úton a középen levő rázókövek figyelmeztettek arra, hogy nem egészséges, ha vezetés közben balra nézve elmélkedik azon, hogy a Duna miért is folyik velünk egy irányba. Szerencsére az ütemes puffanás visszahozta közénk így kis kitérőnk a szemközti sávba nem okozott nagyobb fennakadást.
Mostanába úgy érzem megjárom a taxisokkal.. vennem kéne már robogót vagy kocsit :/
ez is művészet?
Ezt fel kellett tennem. Melyik a művészet? :)
MOM Park, 2007, sajtó vetítés
![]()
MOM park, 2008, scanner teszt (javítás után)
tombola
diablo 3
Kis kedvcsináló, hogy miért is érdemes gyűjteni az új gépekre... Bár mire ez kijön
Polihisztor, hobby taxis
Ez bizonyítja, hogy nem én beszélek sokat, hanem az élet adja alám a témát.
Egy RögvEst utáni este, kellőképpen szétnevetett tüdővel és pirosra sírt szemekkel, a másnapi korán kelés miatt taxit rendelem.. beülök, én botor megemlítem, hogy fáj a fejem.. erre a következő főbb témákat érintettük - anélkül, hogy részleteznék bármit - ezen a max. 15 perces úton:
(lehet hogy a sorrend nem egészen stimmel)
- a levegő ion tartalma és ezek hatása az emberi agyra
- a szimetrikus és az asszimetrikus fejfájás közti különbségek, ezek miből fakadása és ezek alapján messzemenő következtetések levonása
- természet tudomány, ezoterika, test elhagyás
- a kakas viadalok és ezek hatása érzelmileg a kakasra (kiemelt fontossággal azt mikor megállnak csipegetni és nem harcolnak)
- könyvajánló (írókat kellett felírnom, de tényleg... nem mertem nem felírni)
- A hit és bizonyítási kísérletei
- szerencsejáték
Szóval... kész.. és ez csak 15 perc az életből



